Safari a vadonban

Szafarizni Kenyában – a bakancslisták többségén az első helyeken szerepel. Nehéz szavakkal leírni az élményt, amit a szavannákon, természetes környezetükben vadon élő állatok jelenléte és a páratlanul szép tájak látványa és harmóniája rejt.

 

Az utazó a zsigereiben újra érezni kezdi az évezredek óta szunnyadó ősi ösztönöket, a látvány, a színek és illatok visszarepítik a civizáció előtti időkbe, amikor minden, ami élő, egy ősi ritmusban született, élt és adta át helyét a következő generációnak.

A vadon semmihez sem hasonlítható, valamennyi érzékszervünkkel tisztán érezhető erejét és büszke méltóságát talán sehol máshol nem lehet ennyire közvetlenül átélni, mint a fekete kontinensen.

Kenyában találhatók a világ leghíresebb vadrezervátumai, több, mint 30 nemzeti parkban őrzik a a természet eredeti szépségét és a vadon élő állatok nyugalmát.

A nemzeti parkok többsége turisták számára is látogatható, a Safarin résztvevők minden bizonnyal életük egyik legnagyobb élményére készülhetnek. A lélegzetelállítóan szép tájakon a vadon élő állatok szinte karnyújtásnyi távolságból megfigyelhetők.

A Safari – mely szuahéli nyelven utazást jelent – általában nyitott tetejű kibusszal vagy terepjáróval történő barangolást jelent a végeláthatatlan szavannákon a vadállatok között. Éjszakára ún. lodgeokban vagy campekben szállást biztosítanak, ahol luxus-sátrakban vagy kisebb, természetes anyagból épült bungalókban európai színvonalú – némelyikben luxus szintű – pihenést nyújtanak.

Safarin általában napi 2-3 túra során keresik meg a tapasztalt vezetők az állatokat, de a sok helyen szinte keresni sem kell őket, akár a sátrunk közelében is láthatók. Az ember egy múltszázadi angol vadászregény környezetébe csöppen, ahol a valóságban átélhetjük Széchenyi Zsigmond vagy Joy Adamson regényeinek szépségeit és izgalmait.

Tanúi lehetünk az állatok mindennapi szabad életének, a falka vezetéséért zajló küzdelmeknek, az oroszlánok vadászatainak, a kicsinyeiket óvó és tanító elefántoknak, vagy a folyóparton zsákmányt ejtő krokodiloknak.

A National Geographic vagy az Animal Planet TV csatornák filmjeinek többségét ezeken a helyszíneken filmezték. Mivel ezeken a területeken a vadállatok óirási számban fordulnak elő, nem ritkák a több tízezres csordák sem.

Tsavo

Kenya legnagyobb nemzeti parkja a Tsavo, közel 22000 négyzetkilométer és egyben az egyik legnagyobb a világon. A parkot két részre osztották: Tsavo Eastre és Tsavo Westre.  A Tsavo egy klasszikus szavanna, hullámzó gyepekkel és nyílt erdőkkel, melyek szárazak és porosak a száraz évszakban, s zölddelnek a bőséges csapadékkal szolgáló esőzéseket követően.

A Tsavo Nemzeti Park felejthetetlen úti célja annak, aki egy izgalmas, nyugodt, turisták tömegeitől mentes kenyai szafarira vágyik. Így a Tsavo szafari ideális azok számára, akik szeretnének egy fantasztikus élményt távol a város zajától. A Tsavo Nemzeti Park is jól kombinálható, a közeli Amboseli Nemzeti Parkkal együtt.

Tsavo West

A Tsavo West Nemzeti Park magában foglalja a vadon élő állatok változatos élőhelyeit és a hegyvidéki festői tájat. Ez a régió látványos és sokszínű. Láthatunk hullámzó sziklás tájat gerincekkel, majd ezt váltja a hosszú szőnyegként elterülő zöldellő fűtakaró és a sűrű bozótok. A parkban található a Chyulu Hills egy része, a Shetani lávafolyás, a Mzima springs és a messzi dél-nyugati csücsökben, a kenyai és tanzániai határ mellett a Jipe tó. A Tsavo Westen találkozhatunk akár leopárddal, gepárddal, hiénával, kafferbivallyal, orrszarvúval, elefánttal, zsiráffal, zebrával, oroszlánnal, krokodillal, mongúzzal, hyraxxal, dik-dikkel, kuduval, tarajos süllel… és a 600 fajt nyilvántartó madár világgal.

Tsavo East

Híres a vörös és nagyszámú elefánt populációjáról, látványos, több ezer tagot számláló bivaly csordáiról. Tsavo laposabb, szárazabb és nyitottabb szavannai környezet, mint nyugati testvére. A szafari során ezért a vizuális megfigyelés talán könnyebb. Tsavo East egy nagyon vad és kalandokkal teli szafari élményt kínál, mely során találkozhatunk: elefánttal, orrszarvúval, kafferbivallyal, oroszlánnal, leopárddal, krokodillal, zsiráffal, gyűrűsfarkú víziantiloppal, kuduval, zsiráfnyakú gazellával, zebrával, vörös tehénantiloppal… és az 500 fajt nyilvántartó madár világgal.

Amboseli

Az Amboseli Nemzeti Park , mintegy 240 km-re-délkeletre fekszik Nairobitól, nagyon közel a tanzániai határhoz. A Kilimanjaró hófödte csúcsa méltóságteljesen uralja  Amboselit és ezzel tökéletes hátteret nyújt a szafarihoz.

A nemzeti parkot 1974-ben alapították, viszonylag kicsi, 392 négyzetkilométer a területe. Kicsi mérete és törékeny ökoszisztémája ellenére több mint 50 emlős fajnak, és gazdag madárvilágnak ad otthont. Kenya egyik leglátogatottabb és vadakban leggazdagabb nemzeti parkja.

Megfordult itt Ernest Hemingway és Robert Ruark is, akik később meséltek történeteikről és nagyvad vadászataikról.

Ez a terület ad otthont a nemes maszáj népnek. Ezek a magas és büszke nomádok hozták létre saját hírnevüket, legendák keringenek  a csatában szerzett bátorságukról, és az általuk puszta kézzel leterített vadállatokról. Megtanultak  teljes összhangban együtt élni a környezettel és az élővilággal, amely körülveszi őket. Körös-körül uralják a tájat a maszáj falvak, a gyorsan épülő hajlított tetejű manyatta házak, melyet tehén trágyával vakolnak.

A park egy része kiszáradt tómeder. A park jelentős része természetvédelmi terület, ahol együtt él pl: oroszlán, elefánt, leopárd, orrszarvú, gepárd, bivaly.  A hegyek és síkságok játékos harca miatt Kenya legkeresettebb fotós paradicsoma is egyben.  Népszerűsége egyben komoly gondokat is okoz. A turista járművek és maszáj szarvasmarhák elpusztítják, lelegelik a gyepet. Mára a park szabályai előírják, hogy a járművek csak a kijelölt utakat használhatják. Amboseli egyik legkedveltebb pontja a mocsárral övezett kilátó, az Observation Hill ahonnan kilátás nyílik az egész parkra, és azon túl. A park területén számos camping és lodge található buja trópusi kertekkel, nyugodt tavakkal, és csodálatos kilátással a Kilimanjarora.

Nakuru-tó

A Nakuru-tó vitathatatlanul a legismertebb a Rift-Valley tavai között, és az egyik legkedveltebb afrikai nemzeti parkok egyike. Lúgos vízében és az azt övező területen időnként több mint másfél millió flamingó is mutathatja magát.

Az amerikai ornitológus, Roger Tory Peterson, aki úttörő szerepet játszott a modern környezetvédelemben, úgy határozta meg a területet, mint “a legnagyobb madár látványosság  a földön”. A Nakuru-tó partján elterülő nemzeti park mint egy 370 madárfajnak ad otthont.

Sajnos a dolgok kedvezőtlen fordulatot vettek ahhoz képest, mint amikor Peterson ezt a megállapítást tette, mivel az ember jelenléte nagyon érezhető a tó ökoszisztémájában és a hatalmas példány számú madarak száma lassan, de biztosan csökken, vagy más, érintetlen  tavakat keresnek fel.

A parkot 1961-ben nevezték ki madár rezervátumnak. A World Wildlife Fund támogatásával, a kenyai kormány elindított egy programot és megvásárolta a szomszédos térségeket, hogy  kiszélesítse a védett területet. 1964-re alakult ki a tó mai határa, melynek területe 200 km ².

De a veszély nem múlt el a tó felett, mivel az iparilag is fejlett Nakuru város, mindössze 4 km-re található a parktól. Nakuru a negyedik legnagyobb város az országban, és egyben központja a Rift-völgynek.

A park az egyik leglátogatottabb egyike a kenyai és a külföldi turisták körében, melynek létszáma 2007-ben tetőzött 346800 fővel. Ez az oka annak hogy a park erősen zsúfolt, és nem minden esetben kelti  igazi vad afrikai safari érzését.

Az 1994-1995-ös hatalmas flamingó haláleseteket a víz mérgezése okozta: nehézfémek és méreganyagok kombinációja, továbbá  éghajlati és emberi tényezők, melyek következményeképpen elszaporodtak a ciano baktériumok és a mérgező kék-zöld algák. Ennek eredményeként indult egy program, melynek célja feldolgozni a város által termelt hulladékot, a vízek és azok szennyezésének ellenőrzése és védelme a tó és medencéje környékén.

Beavatkozásra sürgette a hatóságokat a növekvő lakosság száma és az orvvadászat, az orrszarvúk ellen, ezért került megépítésre a 74 km hosszú drótkerítés a park körül.

Ez az egyik menedékhely az orrszarvúk számára Kenyában, és ez az a hely, ahol a látogató könnyen megtalálja a ritka keskenyszájú orrszarvút  is, amely itt található a legnagyobb számban az országban.

A partot mocsarak övezik, a legszárazabb évszakban eltűnik belőle a víz és láthatóvá válnak a hatalmas fehér só hegek. A déli folyóparti erdőt bokrok és akácfák váltják a szavanna legelőin. A keleti és a nyugati partok gerince rálátni enged a csodálatos tóra. A parkban kialakítottak több piknikezésre alkalmas területet és néhány rejtőzködő madár lest is.

Marsabit Nemzeti Park

A Marsabit Nemzeti Park (1553 négyzetkilométer) Észak-Kenyában, mintegy 560km-re Nairobitól északra, a Marsabit kerületben található. A parkot három kráter tó uralja (ez az egyetlen állandó vízfelület a régióban)  és az ezt körülölelő sűrű Prisrine erdő, mely élőhelye számos madárfajnak.  A vadvilág látnivalói: az afrikai elefánt, a veszélyeztetett Grévy zebra, oroszlán, leopárd, bivaly, nagy számban találhatók a bushbuckok is (antilopok családjába tartozik), nagyobb kuduk, közönséges zebra, Grant gazella és számos antilop fajta.

Lamu

A sziget, az azonos nevű szigetcsoport egyik legnagyobb tagja. Kenya északi partjához közel, az Indiai-óceánban található. A sziget legrégebbi városa (szintén Lamu) Kelet-Afrika egyik legősibb települése, mely a világörökség része is. Építészete és városszerkezete jól tükrözi a különböző kultúrák (arab, európai, indiai) találkozását. Itt nincsenek utak, így autókat is csak ritkán látni. Idilli, gazdag történelemmel rendelkező sziget, ahol egy kicsit megállt az idő. Ez az egyetlen olyan település, ahol a muszlim vallásúak többségben élnek. Az ideérkező turista romlatlan ősi kultúrával és az eredeti szuahéli építészeti emlékekkel találkozik.

Legfrissebb ajánlataink

Fel