9 NAPOS VARÁZSLATOS KENYAI SZAFARI

A Safari – mely szuahéli nyelven utazást jelent – általában nyitott tetejű kibusszal vagy terepjáróval történő barangolást jelent a végeláthatatlan szavannákon a vadállatok között.

Nyitólap » SZAFARI » 9 NAPOS VARÁZSLATOS KENYAI SZAFARI

 

1. NAP: NAIROBI – AMBOSELI

Elindulunk Nairobiból a híres Amboseli Nemzeti Parkba, ahova ebédre érkezünk meg. A délutáni vadlesen rengeteg különféle nagyvaddal találkozhat a látogató. A lodge a Kilimandzsáróra néz; vacsora és szállás a Sentrim Safari Campben vagy az Oltukai Lodge-ban vagy az Amboseli Serena Lodge-ban.

 

2. NAP: AMBOSELI

A napot Amboseliben töltjük, ahol úszhatunk a fűtött kinti úszómedencében, illetve meglátogathatunk egy MASZÁJ falut. Ez a lenyűgöző kenyai törzs még mindig őrzi ősi kultúráját, amiről már érkezésünkkor meggyőződhetünk, ugyanis énekléssel fogadják a látogatókat. Végigtáncolhatjuk és fejleszthetjük az ugráló képességünket a malaharcosokkal; az úgy nevezett „moránokkal”. Megnézhetjük az otthonukat, a „Manyattát”, illetve az iskoláikat; ahol akár a tűzrakás művészetét is elsajátíthatjuk. Ez az igazi afrikai vendégszeretet. Vacsorára visszatérünk a szállásra, azaz a Sentrim Safari Campbe, az Oltukai Lodge-ba, illetve az Amboseli Serena Lodge-ba.

 

3. NAP: AMBOSELI – ABERDARES

Reggeli után folytatjuk a vadlest, melynek során elhagyjuk Amboselit, és elindulunk Nairobi felé. Azután északnak vesszük az irányt, áthaladunk a fa és kávéültetvényeken, majd ebédre megérkezünk a mount kenyai AberdaresCountry Clubba.Ezt követően átmegyünk az Aberdares Nemzeti Parkba. Az Aberdares és Mount Kenya előhegyeibe ágyazott hotelek erkélyei egy sónyalóra, illetve egy nedves üregre néznek, ami garantáltan rengeteg vadat vonz magához. Vacsora és szállás az Ark Hotelben.

 

4. NAP: ABEDARES – SAMBURU/SHABA

Reggeli után találkozunk a szafari idegenvezetőnkkel, majd északra, az Egyenlítő felé közelítve a Samburu és Shaba Nemzei Parkba indulunk. Időben érkezünk az ebédhez, majd a vadles során megtekintjük a varázslatos parkokat. Étkezés és szállás az Ashnil Samburu Campben vagy az Elephant Bedroom Campben.

 

5. NAP: SAMBURU/SHABA

Reggeli után folytatjuk a szafarizást az északi régióban. Az Ewaso Ny’iro folyó vize rengeteg vadat vonz magához. Ez a terület a főként itt honos, ritka vadvilágáról híres. Étkezés és szállás az Ashnil Samburu Campben vagy az Elephant Bedroom Campben.

 

6. NAP: SAMBURU/SHABA – NAKURU-TÓ

Megközelítjük az Egyenlítőt, amint délre, a Nakuru-tó Nemzeti Parkba indulunk. Keresztülmegyünk a festői Thomson-vízesésen, a hasadékvölgyön és a Menengai kráteren. A Nakuru-tavat gyakran flamingók százezrei takarnak, mint egy élő szőnyeget képezve. A síkság pedig otthont ad oroszlánoknak, orrszarvúknak, és sok vízi antilop csordának. Étkezés és szállás a Mbweha Luxury Campben vagy a Sarova Lionhills Lodge-ban.

 

7. NAP: NAKURU-TÓ – MAASAI MARA

Az ébresztő reggeli elfogyasztása után elindulunk Kenya leginkább kedvelt parkjába, a hatalmas Masai Marába egy vadlesre. Mara minden évben helyszínéül szolgál a világ egyik legnagyobb természeti eseményének, az óriási vadvándorlásnak. Ebéd, vacsora és szállás a Tipilikwani Luxury Campben vagy a Sarova Mara Campben.

 

8. NAP: MAASAI MARA

Az egész napot szafarizással töltjük, ahol közelebbről is megtekinthetjük Marát, és a négy intenzív vadátvonulást. Találkozhatunk maszáj idősekkel, és meglátogathatunk velük egy igazi maszáj falut. Táncolhatunk és énekelhetünk, és természetesen megcsodálhatjuk a gyönyörű gyöngyhímzéseket, és ragyogó ruhákat, melyeket saját maguk készítenek. Vacsora és szállás a Tipilikwani Luxury Campben vagy a Sarova Mara Campben.

 

9. NAP: MAASAI MARA – NAIROBI

Reggeli után kijelentkezünk a hotelből, és visszatérünk Nairobiba. Egy varázslatos szafarit követően megebédelünk a Carnivore Étteremben, majd a hotelünkbe, vagy a repülőtérre indulunk.

 

 

AZ ÁR TARTALMAZZA:

  • A szállást teljes ellátással, svédasztallal, vagy büféreggelivel a választott csomagtól függően.
  • Az utaztatást, beleértve a választott csomagnak megfelelő vadlest és a kirándulásokat is.
  • A parkbelépőket és az illetéket a választott csomagtól függően.
  • A hotel szervizdíjait, és a hivatali adókat.
  • Hűtött ásványvizet a szafari során.
  • A többnyelvű sofőr és idegenvezető szolgálatainak díját.
           1. Az ár az egy szobában megszálló személyek számától függ.
           2. A menetrendszerinti repülőjegyek árát a választott csomagtól függően.
  • Az ügyeletes orvos készenléti díját szükség esetén.

 

AZ ÁR NEM TARTALMAZZA:

  • A borravalókat, a mosodahasználatot és más személyes igény kielégítésére alkalmas tételt, valamint a kommunikációs költségeket (úgy, mint telefonhívás).
  • A hotel/lodge egyéb költségeit.
  • A sofőrök, idegenvezetők, valamint a személyzet tagjainak szánt borravalót.
  • A nemzetközi repülőjegyek árát, illetve a vízumokat.

Az élet bölcsője, ahol a kalandok kezdődnek!

Weather Icon
pesapal fizetési lehetőség

Rólunk írták

Rólunk írták: Egy Magyar, aki ottragadt Kenyában

Segíthetünk?

Munkatársaink készséggel állnak rendelkezésére!

4 + 2 =

Kövessen minket!

Kenyai Magyarok a Facebookon!

Címünk

Diani Beach Road, Diani Beach
Kenya 80401-5572
Kenya

Hívjon minket!

+254 717 555 166
(Viber, WhatsApp is egyben)

+36 21 252 5065

•  •  •  •  •

Küldjön üzenetet

info@jamborafikitravel.com
Kapcsolatfelvétel